Rólunk
A Debreceni Egyetem HKSZK Egyetemi Kollégiumi Igazgatóság és a Járom Kulturális Egyesület közös szervezésében valósul meg a K-Olimpia elnevezésű programsorozat, amelyben a Debreceni Egyetem kollégiumai és azok lakói mérettethetik meg magukat műveltségi és ügyességi játékokban. A kollégiumi helyi fordulók után sor kerül egy döntőre, ahol kiderül, melyik kollégium viszi haza a K-Olimpia vándorkupáját.
Versenyzőknek
Fontosabb információk
Helyi fordulók
Témakörök
Döntő
Hírek
K-Olimpia – a végső megmérettetés
A 2018. november 27-i döntőben 10 csapat vetélkedett rengeteg ajándékért és a vándorkupáért. Az első játékblokkban 13+1 kérdésre kellett válaszolniuk általános műveltségi kérdésekre, majd zene, film és képfelismerés volt egy 20 kérdéses csokorban. A 10 logikai feladvány, amely képrejtvényekből állt sokaknak okozott nagy kihívást, de a csapatok hamar rájöttek a rejtvények megfejtésének kulcsára.
A kvízkérdések között megmozgattuk kicsit a kollégistákat, ügyességi feladatokban csaptak össze egymással. Volt jenga toronyépítés evőpálcikával, teafilter lengetés baseballsapkán és fél lábon állva karokra való szalagfeltekerés.
Az utolsó, mindent eldöntő feladat, a párbaj volt. A csapatok lehetőséget kaptak arra, hogy fordítsanak a helyezések állásán és pontot raboljanak a kihívott csapattól. Az izgalmas párbajsorozatból végül a Campus Hotel Supinatio csapata került ki győztesként.
Eredményhirdetés:
1. helyezett: Campus Hotel – Supinatio csapata
2. helyezett: Weiner Leó Kollégium – Allegro csapata
3. helyezett: Tisza István Kollégium – FantasticBeasts csapata
Különdíj: A K-Olimpia legaktívabb játékosa címet a Nyíregyházi Kollégium OMV-F csapatából Oláh József kapta.
Minden kollégiumban sor került egy helyi fordulóra, ahonnan a győztes csapatok a döntőbe kvalifikálták magukat. A kollégiumok közötti végső vetélkedőben derül ki, hogy ki viheti haza a K-Olimpia vándorkupát.
Ami eddig történt:
- november 5. és 14. között 10 helyi forduló került megrendezésre 13 kollégium részvételével.
Kossuth Lajos Kollégiumok (I-II-III.) induló csapatai:
1., Kolimpikonok
2., #TeamBabett
3., Regiment
4., Etil alakulat
5., Cuppogó harci hörcsögök
A győztes csapat a Kolimpikonok.
Borsos József Kollégium induló csapatai:
1., TeamZsír
2., Koli bikái
3., Hornyos csapágyanya
A győztes csapat a TeamZsír.
Sportkollégium induló csapatai:
1., Vaddisznópuszta
2., Belzizmus
A győztes csapat a Belzizmus.
Nyíregyházi Kollégium induló csapatai:
1., Pindúr Pandúrok
2., OMV-F
3., Hell’s Team
A győztes csapat az OMV-F.
Tisza István Kollégium induló csapatai:
1., Tiszacsalád
2., Fekete Mamba
3., FantasticBeasts
4., BeerTeam
5., Mindenevők
6., Eszes Egyetemisták
A győztes csapat a FantasticBeasts.
Weiner Leó Kollégium induló csapatai:
1., Allegro
2., Kvartett
3., Szellem
A győztes csapat az Allegro.
Campus Hotel induló csapatai:
1., Koli-sokk
2., Spontán csapat
3., Supinatio
4., Nincs
5., Három kérdőjel
6., Paradox
A győztes csapat a Supinatio.
Veres Péter Kollégium és Arany Sándor Diákapartam induló csapatai:
1., Eddki a vetést
2., Kolismerők
3., Százhuszonnégy
4., Süldők
5., VoTka
6., Feláldozhatók
7., VPK-311
8., SzatmáriSzilva
A győztes csapat a VPK-311.
Markusovszky Lajos Kollégiumok (II-III.) induló csapatai:
1., KOLIbrik
2., Ártatlan Áldozatok
3., AllstarZ
A győztes csapat az Allstarz.
Hajdúböszörményi Kollégium induló csapatai:
1., Kutyááák
2., Pizza fanok
3., Törpik
4., 106/A
A győztes csapat a Törpik.
A helyi fordulók bajnokai a november 27-i döntőben mérettetik meg tudásukat műveltségi kérdésekben és ügyességi feladatokban.
Győzzön a legügyesebb kollégium!